Windows 10 kompatibilitás

Mindenki várta, hogy milyen lesz a Windows 10! Milyen következtetést vonnak le Redmond-ban a csempékkel kapcsolatos visszajelzésekből? És milyen újdonságokat hoz az új Windows platform a szoftverfejlesztőknek?

 

Egyelőre még csak fejlesztői változatban tették közzé a Windows 10 telepítőt a Microsoft szakemberei. Szabadon kipróbálható, üzleti célra nem használható, de tesztelhető. Ugyan hétvége van, de egy gyors tesztet végeztünk. Ahogy vártuk, nagy újdonság nem került bele a Windows 8-hoz képest (sem). A programok felhasználói felülete egy ablakos, ezen túl pedig teljesen “lapos”. De ugyanúgy fut rajta minden, ami Windows 8-on futott.

Windows 10

Nemrégiben a cégünk újított a gépparkján. Vásároltunk öt átlagos notebook-ot, hozzá öt darab Windows 7-et. Tudják, a megszokás hatalma, eddig is ezt használtuk, Windows 8 még nem barátunk. Csak épp nem lehetett feltelepíteni az operációs rendszereket. Csak Windows 8 driver van ezekhez a számítógépekhez. Rendszergazda támogató partnerünk persze ezzel tisztában volt. Hogy miért nem kérdeztük meg őket?

Ahogy a Windows 8 rátelepedett az életünkre (gyárilag előtelepített operációs rendszer, driver függőség), úgy a Windows 10 is terjedni fog, magától vagy kényszer hatására. Emiatt fel kell készülnünk!

Átvizsgáltuk a Symbol Ügyvitel minden függőségét, futási teljesítményeit és nem találtunk változást az API-ban. Kijelenthetjük, hogy a Symbol Ügyvitel egyszámítógépes és hálózatos környezetben tökéletesen fut Windows 10 alatt. Pontosabban csak fog futni, amint a Windows 10 megjelenik. Várhatóan jövő év közepén.

Számlázó program bejelentése (NAV)

!!!

Kitöltés kézzel

Amennyiben az űrlapot nem automatikusan, hanem kézzel szeretné kitölteni, az alábbi lépéseket kell követnie (jogszabály értelmezése ide kattintva):

  • Az ANYK nyomtatványkitöltő programba telepítse a SZAMLAZO nevű nyomtatványt
  • A létrehozott nyomtatvány fedőlapját a saját céges adataival kell kitöltenia
  • A SZAMLAZO-01 lapon a “Bejelentés A” blokkban az alábbi adatok szükségesek:
    • Saját fejlesztésű program: N
    • Program neve: Symbol Ügyvitel
    • Program azonosítója: A program moduláris felépítésétől függően SÜ-EASY vagy SÜ-STANDARD vagy SÜ-OFFICE vagy SÜ-PROF
    • Program fejlesztője: Symbol Tech Zrt. és 23932247-2-41
    • Értékesítője: Symbol Tech Zrt. és 23932247-2-41
    • Program beszerzése és használat kezdete: az Ön első kiállított számlájának kelte.
  • Ügyfélkapun keresztül (könyvelő!) vagy nyomtatva, a postán keresztül juttassa el a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.

A NAV eddig is nyilvántartotta a kézi számlatömböket, az árusító helyek eleget tettek a szigorú számadású bizonylatok bevallási kötelezettségének.

Az új jogszabályok alapján a számítógéppel előállított számlák kapcsán is bejelentési kötelezettsége van a program használójának. A program használójának 30 napja van bejelenteni a programot, ezt legkorábban 2014. október 1-én teheti meg. A bejelentési kötelezettség kiterjed a 2014. október 1-e előtt vásárolt és még használatban lévő programokra is. A 2014. október 15-e előtt vásárolt programokra a határidő 2014. november 15.

A bejelentésre az ÁNYK nevű program lesz alkalmas. Csak 2014. október 1-én jelenik meg az a nyomtatvány (várható neve SZAMLAZO), amelyet kitöltve és beküldve tehet eleget a kötelezettségének. Addig Önnek semmi dolga nincs! A program gyártója által korábban kiadott ún. megfelelőségi nyilatkozatok érvényüket vesztik. Az ÁNYK programmal való beküldést Ön vagy könyvelője teheti meg az Ügyfélkapun keresztül, az ÁNYK programmal vagy kinyomtatva, postán beküldve.

A Symbol Tech Zrt. október 1-ét követően (az ÁNYK űrlap várható módosításai után, amikor a végleges nyomtatvány megjelenik) ki fog adni egy szoftver verziót – várhatóan az 1.114-est, amely alkalmas lesz az ANYK kitöltő program űrlapjának automatikus kitöltésére: cégnév, adószám, székhely, szoftveradatok, első használatba vétel, stb. A programot az 1.114-es verzióra csak érvényes termékkulccsal rendelkező, terméktámogatással rendelkező ügyfeleink tölthetik le és frissíthetik.

Figyelem! A számlázó programok használatba vételére vonatkozó bejelentési kötelezettség mellett azok használatból való kivonása, áttérés másik rendszerre vagy a meglévő rendszer módosítása (Symbol Ügyvitel STANDARD-ról áttérés Symbol Ügyvitel OFFICE-ra) is bejelentési kötelezettség alá tartozik. Ilyen esetben a régi programot “ki kell jelenteni”, az újat pedig be kell jelenteni.

Symbol Ügyvitel v1.112 – “Kingston”

A nyári pihenések után, közben kiadásra kerül a Symbol Ügyvitel 1.112-es verziója, amely apró, de ugyanakkor fontos módosításokat tartalmaz. Kényelmi funkciókkal bővítettük a rendszert és körülbelül 10-15%-ot gyorsítottunk/optimalizáltunk az adatbázis kapcsolatokon. Ez nem csak gyorsítást, hanem nagyobb stabilitást is jelent.

A verziók mindegyike olyan városról kapja a nevét, amelyben az ST összetétel szerepel. Ez a verzió egy kis amerikai kisvárosról (24 ezer lakos) kapta a nevét, amely New York állam fővárosa volt 1777-től. A Hudson folyó miatt már régóta kereskedelmi központ, de fontos közúti forgalmat is bonyolít. Emellett – jellemzően az amerikai közlekedési kultúrára – 100km-es közelségben négy repülőtérrel is bír. A kis közösség egyik nevezetessége, hogy minden hónap első szombatján $1-ért megy az Art-busz, amely a művészeti galériákat sorban meglátogatja a Tourist trolley-val (régi típusú városnéző busz).

 

Az alábbi fontos változásokat érdemes kiemelnünk, de itt a  teljes lista:

!Bizonylat dátumok fokozott ellenőrzése
A bizonylat dátumok fokozott ellenőrzése (rendszerbeállítások) nem engedi adott napnál régebbi vagy újabb bizonylat kiállítását. A tolerancia értékek a kelt, teljesítés és fizetési határidőre külön-külön adhatóak meg.

Forgalmi kimutatások; időszakok összehasonlítása
A forgalmi kimutatásokon lehetőség van két dátumidőszak összehasonlítására.

Vevő, szállító és termék másolás
Vevő, szállító és termék másolás során lehetőség van kiválasztani, hogy a forrásadatok közül melyek kerüljenek másolásra.

Bejövő oldal; más szállító bizonylata
Bejövő oldalon is van lehetőség más szállító bizonylatát átvenni forrásbizonylatként.

Szállítói bizonylatok; szállító módosítása
Szállítói bizonylatokon a mentést követően is van lehetőség a szállító módosítására.

Optimalizált adatbázis kapcsolatok
Felhős működésben az adatbázis kapcsolatok újrafelhasználásra kerülnek, emiatt nem jön létre minden alkalommal újabb kapcsolat, ha van még újrafelhasználható példány.

Drag and drop a kimutatásokon
Drag and drop műveletek elérhetőek a kimutatásokon is, ahol az oszlopok függvényében vevő vagy termék kerül a drag and drop vágólapra.

Törölt raktárak megjelenítése
A törölt, rejtett (és projekt-) raktárak legördülő listában való megjelenítése a felhasználói beállításokban állítható, az alábbi módokon lehetséges: 5mp után, második lenyitásra, SHIFT nyomva tartásával.

Telepítő; Office.NET kikapcsolása
A telepítőben az Office.NET 64bit telepítését nem ajánlja fel a rendszer, mert a natív XLSX és XLS 64bit olvasási képesség miatt erre nincs szükség.

Vevő és érdeklődő partnerkapcsolatok a listán
Vevők és érdeklődők listájáról azonnal elérhetőek a partnerkapcsolatok. Helyben tudunk létrehozni újat, vagy listázni a meglévőeket.

Korábbi napi háttérképek
Korábbi napi háttérképek is elérhetőek a főablak jobb-klikkes menüjében.

Méretezhető dialógus ablakok
A méretezhető dialógus ablakok mérete és helyzete is elmentésre kerül.

A 23/2014.(VI.30.) NGM rendelet értelmezése

A Symbol Tech Zrt. ezúton tájékoztatja ügyfeleit, hogy a 23/2014.(VI.30.) Nemzetgazdasági Minisztérium által jegyzett rendeletnek a cég által tervezett, gyártott és értékesített Symbol Ügyvitel rendszer minden dobozos és Enterprise verziója megfelel.

 

Nézzük át, hogy mely pontok kapcsán milyen teendője van a szoftver gyártójának és felhasználójának:

8. §

(1) A számlázó programmal szemben követelmény, hogy
a) a számlázó program – a (2)-(4) bekezdésben meghatározott eltérésekkel – kihagyás és ismétlés nélküli, folyamatos sorszámozást biztosítson, és
b) a számlázó programot a 11. § szerint bejelentsék.

ST: Rendszerünk ismétlés és kihagyásmentesen működik.

(2) A számlázó programnak az adóalany nem magyarországi adószámán történő számla kibocsátásához a belfölditől elkülönített sorszámtartományt kell biztosítania.

ST: A programok mindegyike alkalmas több bizonylattömb kezelésére, azokon belül pedig rögzíthető ÁFA kulcsok segítik az elkülönítést.

(3) A sorszámozás folyamatossága nem sérül, ha
a) a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagok belső, egymás közötti kapcsolataiban a számlának nem minősülő egyéb számviteli bizonylat kibocsátása, és
b) a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagok külső, harmadik személlyel szembeni kapcsolataiban a számla kibocsátása azonos sorszámtartományon belül történik.

ST: Partnerek közti csoportos adóalanyiság bizonylattömb beállításokkal kezelhető, abban beállított ÁFA kulcsokkal kontrollálható.

Megj: Az önszámlázás funkcióval (Enterprise rendszer) előállított számlák esetén is érvényes a folytonosság mellőzhetősége.

 

9. §

(1) A számlázó programot fejlesztőként, forgalmazóként értékesítő adóalany köteles az általa értékesített számlázó programot annak neve, azonosítója, a vevő neve és az értékesítés időpontja szerint nyilvántartani.

ST: A kibocsátott számláink ezen adatokat pontosan tartalmazzák.

(2) A számlázó program fejlesztője, forgalmazója a számlázó programot kizárólag adóalanynak értékesítheti, aki vagy amely köteles az értékesítést megelőzően adóalanyiságát igazolni. A számlázó program fejlesztője, forgalmazója köteles a számlázó program értékesítéséről kibocsátott számlán feltüntetni a számlázó programot beszerző adóalany adószámát.

ST: Kereskedelmi stratégiai kérdés, hogy minden (leendő) ügyfelünket megvizsgáljuk, az ő adószámát, cégjegyzékszámát rendszerünkben rögzítjük. Az esetek nagy részében a cég adószáma alapján töltjük le hiteles, naprakész adataikat a NAV rendszeréből.

10. §

(1) A számlázó program értékesítésekor, rendelkezésre bocsátásakor az értékesítő, rendelkezésre bocsátó köteles a vevő, felhasználó részére átadni vagy egyéb módon rendelkezésére bocsátani a számlázó program fejlesztője által készített, magyar nyelvű felhasználói dokumentációt, valamint tájékoztatnia kell a vevőt, felhasználót a számlázó program nevéről és azonosítójáról.
(2) Az (1) bekezdés szerinti dokumentációnak tartalmaznia kell a számlázó program működésére, használatára vonatkozó részletes leírást és a számlázó program valamennyi funkciójának ismertetését. A számlázó program kizárólag a dokumentációban szereplő funkciókat hajthatja végre.

ST: A Symbol Ügyvitel program fejlécében is látható programnév alapján könnyű megtalálni a felhasználói kézikönyvet, amely a programok számlázással összefüggésbe hozható részeit mélyrehatóan ismerteti. Emellett rendelkezésre áll az online tudásbázis, amely a felhasználói kézikönyvet tartalmazza elektronikus formában.

(3) A számlázó program funkcióinak módosítása esetén az értékesítő, rendelkezésre bocsátó köteles gondoskodni arról, hogy a vevő, felhasználó rendelkezésére álljon az (1) bekezdés szerinti dokumentáció funkciómódosítást leíró kiegészítése, módosítása.

ST: A részletes (bizonyos pontokban kötelező elfogadást, megerősítést is igénylő) verziótájékoztató a felhasználói kézikönyv változásainak kivonata.

(4) A számlázó programot használó adóalany az (1) bekezdés szerinti dokumentációt, valamint annak (3) bekezdése szerinti valamennyi kiegészítését, módosítását az ezen számlázó programmal kibocsátott számlában áthárított adó megállapításához való jog elévüléséig köteles megőrizni. Az adóalany ezen megőrzési kötelezettségének elektronikusan is eleget tehet.

ST: Felhasználói kézikönyveink elektronikusan is elérhetőek. Elérhetőségük pedig időben nem korlátozott.

(5) A (2) és a (4) bekezdésben a dokumentáció tekintetében meghatározott kötelezettségek vonatkoznak a saját fejlesztésű programot használó adóalanyra is.

ST: A Symbol Tech Zrt. önmagával szemben is alkalmazza a rendelet fent említett pontjait. A kézikönyv minden, munkavégzéssel összefüggésbe hozható helységünkben rendelkezésre áll.

 

Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy a 11. §-ban jelzett bejelentési kötelezettségnek ügyfeleink elektronikusan is eleget tudnak majd tenni.

Figyelem: A Symbol Ügyvitel új verziójában megjelenő, NAV nyomtatványkitöltő alkalmazásban közvetlenül is felhasználható adatokat a
terméktámogatással rendelkező ügyfeleink
tudják telepíteni.

Symbol Ügyvitel v1.110 – “Stockton”

Szokásos, 2014-re tervezett két hónapos verziókiadási periódusunknak megfelelően megjelent a Symbol Ügyvitel 1.110-es verziója. A technológia fejlettség egy fontos állomása volt a vasút “feltalálása” és használatba vétele. Ennek első állomása a Stockton és Darlington között 1825-ben megnyitott első, hivatalosan személyszállításra is használt vasútvonala volt. Ez előtt tisztelegve kapta új programváltozatunk a Stockton nevet.

George Stephenson 1822-ben meggyőzte az északkelet-angliai Darlington és Stockton környékének bányatulajdonosait, akik vasutat akartak építeni a szén szállítására, hogy az általa tervezett gép nagyobb teher szállítására alkalmas, mint a lóvasút. A parlament által nehezen elfogadott törvény személyek szállítását is lehetővé tette a 40 kilométeres, jelentéktelen szárnyvonalon, ahol a világ első vasúti hídja is megépült. A sínek nyomtávja 4 láb és 8,5 hüvelyk, azaz 1435 mm volt, ez a mai normál nyomtáv. A vonal hivatalos megnyitására 1825. szeptember 27-én került sor, Stephenson Locomotion nevű gőzmozdonya 33 kocsit vontatott (a mozdony után öt vagon következett szénnel, egy liszttel megrakva, a következő kocsiban a vasút tulajdonosai, igazgatói, földmérők, mérnökök kaptak helyet, ezt 20, utasok számára átalakított szenes vagon, majd legvégül hat szénnel megrakott kocsi követte) helyenként óránként 24 kilométeres sebességgel. A szerelvény mintegy 600 utast szállított, súlya pedig nagyjából 86 tonna lehetett. A szárazföldi közlekedés történetében most először fordult elő, hogy az ember a lónál gyorsabban utazott. 1830-ban megnyitották a Liverpool–Manchester vasútvonalat és a vasparipa elindult világhódító útjára. Hamarosan Amerikában és Európában is gőzerővel kezdtek vasutat építeni, megkezdődött a vasút korszaka.

 

Fejlesztések az 1.110-es verzióban (teljes lista itt)

Szállítói rendelések megvalósulása

Szállítói rendelések megvalósulása nevű kimutatással a leadott szállítói rendelések visszaigazolt mennyiségét és a ténylegesen beérkezett mennyiségeket lehet összevetni.

Haszon kimutatás

A könyveléstől és a FIFO-tól eltérően (a mennyi pénz áll benne kimutatáshoz hasonlóan) alternatív haszon kimutatás érhető el a szoftverben, amely az aznapi beszerzési és eladási ár különbözete alapján kalkulál haszon mutatót. A kimutatás szolgáltatásokra is működik.

Egyszerűsített számla nyomtatás

Egyszerűsített számla nyomtatására van lehetőség különálló bizonylattömbben.

Vevői rendelés jóváíró tétel

Vevői rendelések esetén elérhető a jóváíró tétel funkció. Ennek segítségével negatív előjelű rendelés tételek is rögzíthetőek, de ezek csak szolgáltatás jellegű cikkek lehetnek. Így kedvezmény adható az egész bizonylatra.

Vevő, szállító és termék hasonlóság vizsgálat

Vevő, szállító és termék mentésekor a kiegészítő, de egyedinek mondható adatok (adószám, közösségi adószám, cégjegyzékszám, vonalkód, stb.) alapján hasonlóság vizsgálatot végez. A hasonlónak tűnő adatok felderítésével az ismételt adatrögzítést el lehet kerülni.

Adatimport varázslók; XLSX formátum és natív XLS

Az adatimport varázslók XLSX állományból is tudnak adatot importálni, az XLS fájlok importja pedig az Office csomagtól független lett, így 32 és 64 bites számítógépeken is elérhető.

Napi háttérkép

Felhasználói beállításként bekapcsolható hogy a háttérkép napi szinten változzon.

Szállítói ajánlatkérő nyelvesítés

Szállítói ajánlatkérő is elérhető több nyelven.

A Windows XP nem támogatott

2014. április 8-án megszűnt a Windows XP támogatása és frissítési lehetősége. Cégünk, a Symbol Tech Zrt. két ok miatt is javasolja operációs rendszerének frissítését. Emellett pedig tájékoztatjuk Önöket a Windows XP számítógépekhez nyújtott ügyfélszolgálati támogatásról.

Korábban már egy bejegyzésben írtuk, hogy mennyire fontos az operációs rendszer frissen (valódian!) tartása: Csak eredeti. Most egy következő szintre lépett a kérdéskör.

Három hete megszűnt a Windows XP támogatása, amely azt jelenti, hogy a Microsoft – mint gyártó cég – nem ad ki több frissítést a rendszerhez. A potenciális sebezhetőségek javításra kerülnek más Windows verziókban, de az XP-hez nem lesznek letölthetőek. Ez biztonság technikai oldalról azt jelenti, hogy az eddigi böngészőkben (Internet Explorer) vagy egyéb modulokban fellelt hibák foltozás nélkül maradnak. Nem csak hogy foltozás nélkül maradnak, de várhatóan a sebezhetőségeket kihasználó, azzal visszaélő társaságok különös figyelmet fordítanak arra, hogy a Windows XP-ket támadás alá vegyék. Ezzel nem is lesz sok gondoljuk, hiszen a hibajavító foltokat visszafejtve a hiba egyértelműen azonosítható. Még akkor is, ha az ezzel visszaélő csapat a hibát nem is ismerte. És egyértelmű, hogy a Windows XP-k már nem védettek, könnyen támadhatóak. A biztonsági kérdések minden cégnél a helyi rendszergazda hatáskörébe tartoznak, ebben cégünk csak tanácsot tud adni.

Van egy másik kérdéskör, amely konkrétan érint minket. A Windows XP-khez eddig is pár havonta jelent meg olyan .NET framework (keretrendszer) javítás, módosítás, kiegészítés, amely erős függésben volt a Symbol Ügyvitel rendszer magjával. A jövőben megpróbáljuk elkerülni a függőséget ezekkel a módosításokkal, de nem biztos, hogy ezt minden esetben meg tudjuk tenni. Ha a .NET framework biztonsági, jogosultsági rétegében történik módosítás, akkor azt követnünk kell, nem tudjuk a frissítés hiányát elnézni.

Javasoljuk ügyfeleinknek, hogy frissítsék rendszerüket Windows 7 vagy Windows 8/8.1 operációs rendszerre!

 

Symbol Ügyvitel v1.108 – “Mostar”/2

Ritkán fordul elő, hogy egy verzió annyi apró módosítást tartalmaz, hogy érdemes legyen kiadni anélkül, hogy főverziót lépnénk. Most épp előfordult. Összesen 70 módosítás történt szoftverünkben, amelyek mindegyike apróbb vagy közepes szintű módosítás. Emiatt nem 1.110-es verziószám alatt kerül kiadásra, hanem 1.108/2 a verzió azonosítója. Még egy előnnyel jár egy ilyen verzió megjelenése: Nem kell a teljes céget egy időben frissíteni.

Mivel nem új verzióról van szó, a szoftver alapértelmezetten nem figyelmeztet az új verzió megjelenésekor, csak közvetlenül rákeresve a programfrissítésre jelzi, hogy hibajavító verzió érhető el. (A frissítés elérhető a DEMO letöltés menüpontban is.) A verzió nem igényli az adatbázis módosítást, emiatt a számítógépeken futó Symbol Ügyvitel változatok egymástól függetlenül (pl.: ebédidőben) is frissíthetőek. Mindennek persze előfeltétele, hogy az 1.108-as (Mostar/1) verzió legyen a számítógépen.

 

Fejlesztések az a.108/2 verzióban (teljes lista)

MPL csomagküldés
MPL (Magyar Posta Logisztika) rendszerrel is kapcsolatot tud teremteni a csomagküldés modul.

Bizonylat kiállítás; profit kalkulálás
Bizonylat kiállítás során lehetőség van a bizonylat tételeinek és a teljes bizonylaton értelmezett profit számolásának.

Előzmények
A főképernyőn az utolsó 12 (felhasználói beállításokban állítható) megnyitott ablak újra elérhető. Az előzmények között megjelennek a vevők, szállítók, termékek és a kiállított/megnyitott bizonylatok.

Nem magyar vevő adószám formátuma
Nem magyar vevő adószám formátuma szabadon szerkeszthető.

Lista bizonylattömb szűrés több bizonylattömbre
Lista bizonylattömb szűrései több bizonylattömb együttes kiválasztása esetén is működik.

Termékböngésző érdeklődőhöz
Termékböngésző már érdeklődőhöz vagy tetszőleges árkategória esetén használható.

Akciós forgalom; rendelések listája
Vevői akciók listáján elérhető az akció ideje alatt leadott rendelések tételes listája.

Több céges SyX beépülők kezelése
Több céges SyX beépülők működését lehetővé tevő alrendszer került beépítésre.

Adatimport varázsló; példa fájlok
Adatimport varázslók futtatása előtt lehetőség van példa fájlok letöltésére, amely fájl tartalmazza az elérhető/felhasználható oszlopok mindegyikét.

 

PTGSZLAA modul – Pénztárgép helyettesítés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a PTGSZLAA adatlap segítségével lehetővé teszti, hogy a pénztárgéphasználatra kötelezett, bizonylat-kibocsátási kötelezettségét kizárólag számlával teljesítő adózó az adatszolgáltatását elektronikusan tegye meg, az ÁNYK nyomtatvány kitöltő programot használva. A Symbol Ügyvitel új SyX beépülője lehetővé teszi, hogy a nyomtatvány kitöltő programba importáljuk a számla adatokat, pár kattintással.

Nézzük, hogyan működik ez!

  • A Symbol Ügyvitelben a vásárláskor kiállítunk egy hagyományos “ÁFA-s számlák”, amelyen a vevő minden adatát szerepeltetjük. (a PTGSZLAA bevalláshoz szükséges a vevő adószáma is, ezt ne felejtsük el elkérni!).
  • Minden hét hétfő és csütörtök között egy tetszőleges időpontban a PTGSZLAA beépülő (Kimutatás utolsó menüpontja) segítségével lekérdezzük az elmúlt hét (alapértelmezetten ezt kínálja fel) kimenő számláit. (Itt lehetőségünk van bizonylattömbre szűrni)
  • A lekérdezés után exportáljuk az IMP kiterjesztésű fájlt, amely pont olyan formátumú, amelyet az ÁNYK (nyomtatvány kitöltő program) a Szervíz/Egyedi importálás menüponttal fogadni tud. Az előállt nyomtatvány naponkénti bontásban jeleníti meg a számlákat és a vevő adatokat.
  • Figyelem! A nyomtatvány csak elektronikus úton küldhető be, a NAV nem fogadja el a kinyomtatott és postán feladott nyomtatványt!

lekerdezes

A fenti működést megvalósító modulunk külön beépülőként került megvalósításra. Így programfrissítés nélkül hozzájuthatnak ügyfeleink, sőt a nyomtatvány változása esetén is egy napon belül el tudjuk végezni a szükséges módosításokat.

Amennyiben Ön Symbol Ügyvitel felhasználó, úgy a SyX letöltőközpontban már hozzá is férhet a PTGSZLAA export funkcióhoz.

Symbol Ügyvitel v1.108 “Mostar”

Pár napja 2014-et írunk. Épp itt az ideje egy új Symbol Ügyvitel verzió megjelenésének. Számos újdonsággal készültünk a 2014-es évnyitóra. A Symbol Ügyvitel 2-es változata folyamatosan készül, de a teljes átállásig támogatjuk az 1-es sorozatot is. Nemsokára letölthetővé válik az 1.108-as verzió, amely a Mostar nevet kapta.

[learn_more caption=”Információ Mostar városáról…”] Mostar város és község Bosznia-Hercegovina déli részén, Hercegovina-Neretvai kanton székhelye, Hercegovina legnagyobb települése, a boszniai horvátok kulturális, politikai központja.A város nevét az azt keresztülszelő Neretva folyón álló hidak egyikéről, az úgynevezett „Öreg hídról” kapta (szerbhorvátul Most stari). A középkori oszmán épületegyüttest felvonultató kisváros Bosznia-Hercegovina egyik fő turisztikai látnivalója. Az Öreg híd az UNESCO kulturális örökségéhez tartozik. Mostar jelenleg is Hercegovina gazdasági központja, az ipari zóna a város nyugati részén alakult ki. Bosznia-Hercegovina legmelegebb városa: nyáron a hőmérséklet a 45 °C-ot is elérheti.[/learn_more]

Fejlesztések a v1.108-as verzióban (teljes lista)

Kapcsolódó cégek
Vevőkhöz kapcsolódó vevők rögzíthetőek. A kapcsolat módja szabadon választható. A kapcsolódó cégek együtt jeleníthetőek meg az adatlistákon (összes cég számlái), illetve bizonylat átvételekor a kapcsolódó cégek közül könnyebben lehet választani.

Gyűjtő vonalkód kezelés
A szoftver lehetőséget biztosít gyűjtő vonalkód olvasóval való együttműködésre. A gyűjtővel termék vonalkódokat és mennyiségeket lehet gyűjteni, majd a számítógéphez csatlakoztatva azokat felhasználni az alábbi helyeken: értékesítés, beszerzés, leltár, gyári szám megadás.

 

Gépjármű és útnyilvántartás
Gépjármű és útnyilvántartás modulunk segítségével pontosan és könnyen kezelheti céges gépjárműveit, az azokkal megtett km-eket és ezek költségét.

 

Automatikus árazás vevőváltáskor
Automatikus árazás vevő kiválasztásakor és vevő váltásakor a felhasználói beállításokban bekapcsolható. Alapértelmezetten be van kapcsolva.

Vevő és érdeklődő egyedi tulajdonságok
Vevő és érdeklődő esetén egyedi tulajdonságok adhatóak meg. Az adatok a bizonylatokon is megjeleníthetőek.

Vevőböngésző
Vevőböngésző segítségével könnyebben és gyorsabban tudja leválogatni a vevőket és érdeklődőket valamely szempont alapján.

Üzleti lehetőség mennyiség és árak
Üzleti lehetőség adatok között, nem csak a termék, hanem annak mennyisége és ár is megadható.

Blog bejegyzések módosítása, törlése
Adatokhoz tartozó blog bejegyzések módosítása és törlése elérhető jobb gombos menü segítségével. A funkciók jogosultsághoz kötöttek.

Alkalmazás zárolási lehetősége
Rendszerbeállítás és felhasználói beállítás függvényében lehetőség van adott idő elteltével a Symbol Ügyvitel alkalmazást zárolni. A zárolás csak érvényes PIN kód segítségével oldható fel. A zárolás billentyűkombinációval is elérhető.

Nagy kiválasztó listák
Nagy mennyiségű adatot tartalmazó kiválasztó listák (vevőcsoport, árkategória, fizetési mód) 30-nál több elem esetén lehetővé teszik a keresőablakban történő kiválasztást.

 

Gyüjtö vonalkód olvasók kezelése

Több ügyfelünk igényének eleget téve az 1.108-as verziótól a gyűjtő vonalkód olvasók Chipher LAB családjával is együtt fog működni a Symbol Ügyvitel. Nézzük, hogy milyen esetekben hasznos a gyűjtő vonalkód olvasó!

 

A vonalkód olvasó egy nagy találmány, termékeket lehet vele azonosítani azok egyedi számozása (vonalkód) alapján. Azonban a beolvasás helyhez kötött, mert a vonalkódolvasók általában vezetékesek. Vezeték nélküli egység esetén sem mehetünk túlságosan messze, mert a beolvasás eredményét csak a számítógépen tudjuk ellenőrizni. Ezután vagy mehetünk tovább vagy újra kell olvasnunk.

Mi lenne, ha csak gyűjtenénk és később feldolgoznánk? Pont erre találták ki a gyűjtő vonalkód olvasókat. Számítógéptől függetlenül (igazából egy mini számítógép van beleépítve az olvasóba) csipogtathatunk le termékeket, azonnal megadhatjuk a mennyiséget is, ha az nem 1db. Később pedig (akár napok múlva) feldolgozhatjuk az adatokat.

Hogy használhatóak fel az adatok? A felhasználás módja már az ügyviteli rendszer képességein múlik. Ebben sem lehet a Symbol Ügyvitelre panasz. Az azonosított termékeket és azok mennyiségét felhasználhatjuk az alábbi helyeken:

  • Bizonylatok: A már kiválasztott vevőhöz tartozó áron a termékek a bizonylatra kerülnek. Több cég használja a módszert, mely szerint a vevő kezébe nyom egy olvasót, majd az ügyfél jártában-keltében termékeket csippant össze. Ezeket a pénztárnál kiolvassák a gyűjtőből. Majd komissiózzák a vevőnek vagy akár házhoz is szállíthatják pár nap múlva.
  • Leltár: A leggyakoribb felhasználási mód, amelynek során a raktárban lévő termékeket összegyűjtjük, majd egy leltárívre beemeljük a mennyiségeket. A Symbol Ügyvitel leltár funkciói alkalmasak arra, hogy előzőleg összeállított leltárívet töltsünk fel mennyiségekkel. De akár azonnali termék/cikk rögzítés is elképzelhető.
  • Gyári számok megadása: Sok esetben az értékesítéskor kell a konkrét példányok között válogatnunk. És mindezt a raktár túlsó sarkában. Ezt könnyíti meg a gyűjtó vonalkód olvasó. Az összegyűjtött gyári számok egy gombnyomással a gyári szám kiválasztó ablakra emelhetőek.

Csak CipherLab? A Symbol Ügyvitel első körben a CipherLab család termékeihez készítette el az importot. De az ablak alkalmas más gyűjtő/olvasó adatainak fogadására is, ha az tud a vágólappal vagy külső programmal kapcsolatot teremteni.

A gyűjtő vonalkód funkció a vonalkód modul részeként kerül szállításra. Minden, eddig ezt a modult használó ügyfelünk automatikusan megkapja.