Symbol Ügyvitel v1.98 “Stockholm”

Symbol Ügyvitel rendszerünk v1.98-as verziója a Stockholm nevet kapta. Stockholm (észak Velencéje) 14 szigetre épült, amelyeket 53 híd köt össze. Ez nagyon hasonlít integrált rendszerünk felépítésére. A modulokat (szigetek) számos kapcsolat köti össze, minden rész a lehető legtöbb információt tárolja és adja át más program részeknek.

[learn_more caption=”Stockholmról részletesen ide kattintva”] Stockholm 14 szigetre épült, amelyeket 53 híd köt össze. Az ország fővárosként itt található a kormány és a Riksdag (országgyűlés) székhelye. Ugyanitt van a királyi rezidencia is. Az első írásos emlék Stockholmról 1252-ből származik, amelyben egy fontos vasérc-kereskedelmi helységként említik. A várost állítólag Birger Jarl alapította azért, hogy Svédországot megvédje a tengeri invázió ellen és hogy megállítsa Sigtuna városának fosztogatását a Mälaren tavon. Az első épület egy erődítmény volt, amely a Mälaren és a Balti-tenger közti fogalmat szabályozta. Az “észak Velencéjének” is nevezik. [/learn_more]

Fejlesztések az 1.98-as verziónkban:
Csak a legfontosabbakat említjük, a teljes lista elérhető a Tudásbázis címen!

 

Közösségi adószámok
Közösségi adószámok feldolgozása és hibakezelése pontosabb lett. Lehetőség van a közösségi adószám alapján kinyert cégadatok azonnali felhasználására.

Projekt raktárai
Raktárak opcionálisan projektekhez rendelhetőek. A raktár kiválasztása automatikusan beállítja a bizonylat projekt hozzárendelését, illetve a projekt lezárásakor a hozzárendelt raktárak törlésre kerülnek.

Excel exportok azonnali megnyitása
A listákról kiexportált Excel állományok – a felhasználói beállítás függvényében – azonnal megnyithatóak illetve meg is nyílnak.

Tétel export, import
Bizonylatokon lehetőség van a tételek export/importjára a vágólap segítségével. Így a tételek könnyen mozgathatóak a bizonylatok között. Fontos tudnivaló, hogy csak a termék és mennyiség adatok kerülnek átadásra, a bizonylatok között semmilyen kapcsolat nem alakul ki.

Akció vevőcsoportra vonatkozóan
Akció vevő vonatkozása mellett vevőcsoportra is lehet akciót értényesíteni.

Symboogle kezelése
A Symboogle a módosítószavakat (vevő, termék, stb.) egy külön helyen címkézve jeleníti meg, hogy újabb és újabb vevők keresésekor a teljes keresőmező törölhető legyen.

Teljes verziótörténet lista az alábbi linkre kattintva: Tudásbázis

Kritikus tömeg – Társadalom, gazdaság, kerékpár

Nemrégiben egy kuponoldal sablon értékesítője keresett meg minket, hogy szeretnénk-e megjelenni 20-70%-os akcióval az oldalukon. Beszélgetni kezdtünk és ott fejeztük be a tárgyalást, hogy kuponos vásárlásnál 70% felárat szeretnénk adni leendő ügyfeleinknek. Ébresztő!

 

Tisztességes üzletet folytatunk

Cégünk vezérigazgatója a gazdasági életben szokatlan értékrendet képvisel. Elvárja, hogy minden beérkező számlát a befogadás napján elutaljanak kollégáim és ezt el is várja ügyfeleinktől. Szembemegy az árral.

Kis (ez még fontos lesz) hazánk gazdasága nem pörög eléggé. Nem vagyok közgazdász, de mivel cégünk kereskedelmi cégekkel áll partneri viszonyban, ujjunkat rajta tartjuk a gazdaság ütőerén, látjuk, hogy a cégek mivel próbálkoznak és mivel (nem) érnek el sikereket.

 

A gazdaság nem éri el a kritikus tömeget

Londonban élő barátaim hazalátogattak és két idevágó tapasztalatot osztottak meg velem.

1. Irodánk ablakán kinézve látják a Béke téren lévő gyros-ost. A megállóban leszálló emberek ott sétálnak el előtte, a bankfiókokból kilépő emberek még meg-meg állnak előtte. De kevesen mennek be. Nincs meg az a kritikus tömeg, amikor is az emberek egymást vonzzák be gyrost vagy baklavát enni. (És esetleg beszélgetni egy jót)

A gyrosos pedig a kis létszámú vendégkörből nem tud annyi pénzt termelni, hogy bővítse üzletét, a járdán fedett asztalokat helyezzen el, ezzel minőségibb szolgáltatást nyújtson.

2. Itthoni lakásukat felújítják, a Londonban kapható tapétát választják itt is. Londonban 7.500 Ft egy tekercs. Itthon 42.000 Ft. Nincs belőle árukészlet, nincs rá kereslet, nincs meg a kritikus tömeg. Pedig ha olcsóbban adná, talán többen vennék. Közgazdasági egyetemen profit maximalizálásnak hívják ezt a gondolkodásmódot. De ehhez mérhető, reprezentatív mennyiségű erőforrásra (vásárló, áru) van szükség…

 

A kritikus tömeg helyett kapkodásba csap át

10 millió honfitársunk közül kb. 3 millió keres pénzt, ennyien tudnak pénzt költeni. Persze a nem kereső családtagjaik is költhetnek, de a pénz ettől nem lesz több, sőt. A felosztandó torta, az elköltésre váró pénz (bruttó hazai termék, stb.) ugyanakkor, a módszer, amellyel a gazdaság működik, nem gazdaságos, nem szép.

A manufakturális működésből kevés cég csap át valódi vállalatba, sőt a gazdasági folyamatok is a kis vállalkozásokat, egyéni cégeket részesítik előnyben (hiszen valamiből meg kell élni). A valódi vállalati modell azonban előnyösebb lenne! Ismét fordítva ülünk a lovon. Nézzük a problémákat:

  1. Webáruház, ahogy nem szabadna

Webáruházat akkor kell nyitni, ha az üzlet annyira beindult lokálisan (boltban, áruházban), hogy a vevőket nem tudjuk kiszolgálni. Vagy akkor, ha valóban kényelmes kiszállítani valamit az ügyfélnek. Annak az ügyfélnek, aki már rendszeres vásárlónk. Napi 3-4 rendelés is kevés. Heti pár 100 rendelésnél már van értelme. Az elején persze ez nem fog menni, de hogy egy év után sem érjük el ezt a számot? Akkor nincs meg a működéshez szükséges kritikus tömeg!

  2. Szájhagyomány, ahogy kellene

Jó bornak is kell cégér! De maga a cégér mit sem ér, ha a termék nem kiváló, nincs az embereknek rá szükségük és nem akarják csak úgy önszántukból megvenni. Az értékesítés sokat változott az elmúlt években, de a szájhagyomány alapú (lassú, de biztos) információ terjedés az egyik legfontosabb. Ehhez is kell egy kritikus tömeg!

  3. LIKE-ok, ahogy működne

Közösségi oldalak, Facebook. Az információ spóra szerűen terjed. Ha megvan a megfelelő kritikus tömeg! Jelen esetben olvasó, megosztó, kommentelő, dislike-oló. Kis hazánkban nincs meg! Félig reprezentatív lehet az a felmérés, amelyet saját Facebook profilom alapján készítettem. Az elmúlt egy évben nem láttam olyan kommentet, amelyet 30-nél többen véleményeztek volna (like+komment). És ezek is cuki cicák és egy hónapos csecsemők nagymamáknak címzett fényképei. Ez nagyon kevés! Hazájában a Facebook több ezer like-ot kap, százával szólnak hozzá. Ott elérhető a tömeg!

 

…és az az ominózus kupon

A kupon is egy trendi, felkapott, új hullám. Adj kedvezményt, válogatok és ha esetleg tetszik, amit ma elém raktál, akkor megveszem! Az eredetileg készletkisöprésre tervezett modellben (maradt 5 darab valami, a készlet erejéig féláron elvihető) elkezdtek szolgáltatásokat értékesíteni. Korlátlan készlet áll rendelkezésre, soha nem fogy el. Ez egy véget nem érő akció, egy véget nem érő árcsökkentő hatással. A szolgáltatás az eredeti áron már soha nem lesz elérhető! És ezzel magunk alatt vágjuk a fát, az egész gazdaság egy nagy favágó!

A Symbol Tech Zrt. már többedik alkalommal nyilatkoztatja ki, hogy a termékünkért, a szolgáltatásainkért pont annyit kérünk, amennyibe szerintünk kerül. Erre sem kedvezményt, sem felárat nem tudunk és szándékozunk felszámolni. Cégünk értékrendje ezt diktálja!

Számlázó program vs. Ügyviteli rendszer

A kék sarokban a számlázó programok, a piros sarokban az ügyviteli rendszerek. Most, hogy a hölgyek kimentek a konyhába, beszélgessünk egy kicsit arról, hogy kinek mire van szüksége, melyik megoldás mire való. Célok, eszközök, használati módok. Dobozos körkép.

A gondolkodásmódon nem fogunk tudni változtatni, a csapból is ez folyik, számlázó programra mindenkinek szüksége van. Modern világban élünk, a technológia fejlődés is abba az irányba mutat, hogy dobjuk a kukába a kézi számlatömböt és a mozgó árusok is e-megoldásokat használjanak. De számlázó programot? Vagy komplett ügyviteli rendszert? Vagy ezeknek csak egy szeletét? De melyiknek van egyáltalán szelete?

 

Számlakiállító alkalmazások

Nem egyértelmű, de mégis létezik határvonal, amelynek egyik oldalán a számlázó programok állnak. A hozzáállás ugyanaz, mint a névjegykártya esetén. Kell, hogy legyen. Rajta legyen a nevem, az elérhetőségeim, nívós esetben a fényképem is. Számlázó program is kell, hogy legyen. Ahogy névjegykártyával illik azonosítani magunkat egy tárgyalás elején, ugyanúgy illik a megállapodás megkötésekor a gazdasági esemény megvalósulásakor számlát kiállítani. Gyorsan fogok egy számlatömböt számlázó programot, a lehető legkevesebb munkával (van Nálad bélyegző, hogy ne kelljen a cégnevet ráírni kézzel?) kiállítom azt a fránya bizonylatot. Jogszabályilag jó legyen, rajta legyen a bruttó, nívós esetben a céges logó. Ennyi számít.

Az ilyen alkalmazások könnyen használhatóak, kettőt-négyet kell kattintani és már jön is ki a fekete-fehér számla, lekerekített sarokkal, 8 éves dizájnnal. Kompromisszumokat kell kötni. Számlát csak stornózni lehet (de nem azért, mert a gazdasági esemény nem valósult meg, hanem mert elrontottam a tétel nevét és így nem fogadja be a vevő könyvelője), sok esetben nincs is vevőtörzs, elég minden alkalommal beírni a vevő adatait (név+cím pont elég), gyorsan kiválasztom a 8 napos átutalást és már mehet is. Ezek a hátrányok nem is hátrányok. Nincs is rájuk szükség. A nyomtatóból kijövő papír (7 hónap alatt ez már a 31. számlám!) a lényeg, no meg, hogy a pénz megérkezzen a bankszámlára. Ha nem így lenne, gyorsan telefonálok egyet…

Ügyviteli rendszer

Vannak olyan cégek, ahol nem csak számlázás folyik és nem a papír számít. Üzleti folyamatok vannak, sok vevővel, sok termékkel, kevés dolgozóval. Nem lehet fejben tartani mindent! Amint nem csak árulunk, hanem kereskedünk, a dolgok megváltoznak. Már nem csak az ismerősöknek állítok ki számlát, nem tudom két kezemen nyilvántartani a vevőimet, a kintlévőséget nem emlékezetből kell kezelnem. Erre valamilyen rendszer kell! Ez iránt el kell kötelezni magunkat. Innentől ez nem egy programocska, hanem egy eszköz (mint a kalapács) vagy egy új munkatárs (mint egy személyi asszisztens).

A kalapácsnak van egy helye, a polc. A személyi asszisztensnek van egy helye, íróasztalnak hívják. Az ügyviteli rendszernek van egy helye, szervernek hívják. Ettől a ponttól már nem “valamelyik” számítógépre telepítjük a programot, hanem a szerverre telepítjük a rendszert.

A készlet még nem ügyvitel, ugye?

De, a készletkezelés már ügyvitel. Van beérkező mennyiségem, el akarok adni valami, de nincs raktáron. Majd a rendszer szóljon, ha lesz annyi készleten. Ezek már folyamatok, ez már az ügyek vitele, azaz ügyvitel.

Akkor honnan számít ügyvitelnek?

A kérdés jó, de nehezem megválaszolható. Talán onnan érdemes megfogni a dolgot, hogy a cégvezető fejben tudja-e tartani a dolgokat? Emlékszik-e minden rendelésre, minden árubeérkezésre, minden terméket ismer és össze is tudja őket hasonlítani? Ha a válasz “nem” vagy “nem az én feladatom”, akkor szükség van ügyviteli rendszerre.

 

Mennyire legyen kihegyezve?

Ügyviteli rendszerből sok található a piacon. Ha már ügyviteli rendszer mellett döntünk, mert a cég ügyeinek vitele a cél, akkor ne kelljen a számlakiállító alkalmazásokhoz hasonló kompromisszumokat kötni! Ne fogadjuk el azokat a válaszokat, hogy a “Program ezt így tudja!” Válasszunk olyan rendszert, amely az üzleti folyamatok (beszerzés, értékesítés, gyártás, készlet-elemzés és -tervezés, stb.) nagy részét, egészét le tudja fedni. A Symbol Ügyvitel és nagyvállalati testvére a Symbol Enterprise a fenti folyamatok közel 100%-át megvalósítja.

Döntsön jól! A mai mérkőzésen az ügyviteli rendszer nyert, a következő összecsapáson a vállalatirányítási rendszerek és az ügyviteli rendszerek mérkőznek meg. A fogadóirodáknál – a tömeg elkerülése érdekében – tegye fel kérdéseit vagy töltse ki rendszerfelmérő adatlapunkat!

Milyen árnyékot vet a Symbol Tech Zrt?

Értékesítési vezetőként időről-időre el kell gondolkodnom, hogy a cégünk milyen pályát ír le, merre mozdul. A foci EB apropóján jutott eszembe, hogy a futball játékosoknak négy árnyékuk is van. A mi cégünknek pedig csak egy, de jól meghatározott árnyéka van.

 

B2B-ben mozgunk

Cégünk más cégeknek nyújt szoftver terméket és ügyviteli megoldást. Ezt fontos külön hangsúlyozni, mert gyakran tévesztenek össze minket szoftver üzemeltető és hálózati karbantartó cégekkel. Az átlag felhasználóhoz képest mi közelebb állunk a számítástechnikához, de a szoftver infrastrukturális működtetése, a hálózati hibák feltárása nem szerepel a szolgáltatásaink között.

Cég-cég közti kapcsolatban viszont jók vagyunk. Rendszeresen ismétlődik az az eset, amikor nagyon speciális kérdésekkel fordulnak hozzánk (leendő) ügyfeleink és a kérdésekkel nem tudnak meglepetést okozni. Dobozos rendszereink nem biztos, hogy a megoldást tartalmazzák, de tanácsadó kollégáink ritkán találkoznak olyan ügyvitel esettel, amiről még soha nem hallottak.

Számítógép jogosítvány

“Politikához és focihoz mindenki ért” tartja a mondás. Tapasztalataink szerint ez az informatikára is igaz. De csak amíg minden rendben van… A járművezetés és a fegyverviselés mellett sok esetben a cégvezetést, működtetést és a számítógép használatot is köthetnénk egy előzetes szintfelmérőhöz. Nem szeretném nagyon speciális színben feltüntetni az ügyviteli rendszerek üzemeltetését, de egy alapvető közgazdasági ismerethalmaz megléte elengedhetetlen. Hála a kommunikációnknak már csak ritkán futunk bele olyan kérdésekbe az ügyfélszolgálaton, hogy “Milyen értéket írjak a teljesítés dátuma mezőbe?”.

 

Beszéltem a többiekkel…

Volt kollégáim és főiskolai csoporttársaim közül sokkal tartom a kapcsolatot. Gyakran beszélgetünk arról, hogy ki hol dolgozik, pontosabban ki, hol és mit csinál. Cégeket hasonlítunk össze és gyakran mondhatom már azt, hogy a többi piaci szereplővel nem ugyanazon folyóban evezünk. Letisztult, nyilvánvalóvá vált, hogy a Symbol Tech Zrt. milyen utat követ, merre veti az árnyékát. Azaz kiknek és milyen megoldásokat szállít.

Nem kívánunk konkurálni a számla kiállító alkalmazások készítőivel. Integrált kereskedelmi és ügyviteli megoldást kívánunk biztosítani a KKV szektor felső 30%-ának, akik a válság idején is komolyan gondolják, hogy a sikerhez be kell fektetni.

Symbol Ügyvitel 1.92 “Amsterdam”

Aktuális, v1.92-es verziónk az Amsterdam fantázianevet kapta. A fantázianeveket a kiadás napján döntjük el, találjuk ki, az alapján, hogy a verzióban megvalósított dolgok milyen érzéseket keltenek kollégáinkban. Most az az érzésünk, hogy az amsterdami lakosok pont úgy alkalmazkodnak a természeti adottságokhoz, ahogy mi alkalmazkodtunk az ügyfél igényekhez.

[learn_more caption=”Ha többet szeretne megtudni Amsterdamról…”] A város névadója az Amstel folyócska, amely itt ömlik az IJssel-tó délnyugati öblébe, az IJbe. Az IJ valaha az Északi-tenger nagy öblének, a Zuiderzeenek a nyúlványa volt, de 1932-ben ezt lezárták, és egy tavat hoztak létre. A tengerszakasz elzárása lehetővé tette azt, hogy a város megmeneküljön a gyakori áradásoktól,és hogy a tengerfenék egy részét kiszárítsák. A várost az Északi-tengerrel és a Rajnával csatorna köti össze. Az IJ most az Ijssel-tó vizének egy részét vezeti a Nordzeekanal csatornán át az Északi-tengerbe, vize így folyóvíznek tekintendő. Amszterdam 207 négyzetkilométeres területének ötödrészét az öböl, a kikötőmedencék, a csatornák, és a folyók vízfelületei foglalják el. A város körútjait, sugárútjait, a csatornák (grachtok) alkotják, melyeknek hosszúsága 44 km. A város így kb. 100 szigetre tagolódik, melyeket a grachtok fölött átívelő hidak kapcsolnak össze egymással. Méltán nevezhetik a vizek városának, és Észak Velencéjének is. A város központjában található a Dam tér. Az amszterdamiak általában könnyű kis faházakat emelnek, mert a talaj süppedős, ingatag, puha homokréteg alkotja. A házakat valamikor facölöpök, most azonban betonoszlopok tartják. A rengeteg víz ellenére kevés az iható, ezt is az Északi tenger parti dűnék kútjaiból kapják. Hogy ezek a kutak el ne apadjanak, csővezetéken át a Rajna tisztított vizét szivattyúzzák a dűnevidékre, ahol a homok természetes szűrőként tovább javítja a minőséget. Mivel a zsúfolt fővárosban alig van beépíthető terület, ezért fejlesztik az északabbra fekvő kisvárosokat is, innen mára rengeteg dolgozó ember jár be Amszterdamba.[/learn_more]

Számos dolgot nem terveztünk bele számlázó és készletkezelő szoftverünkbe, de az ügyfél elégedettség miatt megvalósítottuk az igényeket. Szoftverünk pár percen belül letölthető lesz, illetve az automatikus szoftver frissítésben is elérhetővé válik. Lássuk, mik a változások a v1.92-es verzióban:

Csomagküldés Royal-Sprint-tel
Csomagküldő modulunk a Royal-Sprint-tel kézbesített küldemények kezelésére is alkalmas. Megadható a csomagok száma, amely az export állományban is megjelenik.

Árajánlat raktár
Árajánlaton is van lehetőség raktár megadására. Ez segíti a későbbi bizonylatok előállítását és már árajánlat szinten elérhetővé teszi a terméklistában a készletet.

Leltárív fordulónap
Leltárív nyomtatványokon megjelenik a leltár fordulónapja.

Leltár korrekció hiány/többlet érték
Leltár korrekciós listán a hiány/többlet mennyiségek és értékek (beszerzési áron és lista áron) is megjelennek.

Leltár korrekció exportálása
Leltár korrekciós lista adatai XLS formátumban exportálhatóak.

Rendelés mennyiség ellenőrzés
Enterprise rendszerünk rendelés mennyiség ellenőrzés funkcióval vonalkód olvasó segítségével ellenőrizni lehet a fellelt mennyiségeket.

Termék gyorsinfo a főablakon
Termék gyorsinfo a főablakon az árakat nettó és bruttó formában is megjeleníti.

Termékcímke CE jelölés
A termékcímkéken megjeleníthető a CE (Conformité Européenne = európai megfelelőség) jelölés.

Termékcímke piktogramok
A termékcímkéken megjeleníthetőek a termékhez rendelt piktogramok (törékeny, víztől óvni, stb.).

Termékcímke színesen
A termékcímkéken megjeleníthető címkék/adatok színe is egyedileg állítható.

Termékcímke papírméret és perforáció
A termékcímkék szerkesztő ablakán a hivatalos papírméretek segítenek a precíz méret beállításában, az opcionálisan bekapcsolható perforáció pedig segít a címkék darabolásakor.

Kiszerelési adatok mennyiségei
Termék kiszerelési adatok mennyiségei 99999/9999 maximum értéken kerültek beállításra.

Díjbekérőn gyári szám megadása
Díjbekérőn (raktár nélküli, pénzügyi bizonylatok) gyári szám megadása nem lehetséges.

Előleg felhasználások listája, fizetési mód
Előleg felhasználások listáján megjelenik és szűrhető is a fizetési mód.

Bankbizonylat(tétel) kiegyenlítésben nem vesz részt
Bankbizonylatokon és azok tételein egyenként is beállítható, hogy a kiegyenlítésben nem vesznek részt. Ilyen bankbizonylatokat nem kell számlához pontozni és nem szerepelnek az egyenlegközlőn sem.

Raktárhely nélküli raktár elrejtése
Raktárhelyen tárolt mennyiségek és megadott raktárhely mennyiségek összehasonlító listája elrejti azokat a raktárakat, ahol nincs definiálva raktárhely.

Raktárközi átadás raktárhely nélküli helyre
Raktárközi átadás raktárhely nélküli helyre fel sem ajánlja a raktárhelyek megadását.

SyX365, HTTP hibák részletesen
SyX365 plugin esetén keletkező HTTP (500) hibák részletesen kerülnek megjelenítésre a kliens oldalon is.

Egységárak elrejtése jogosultság
Vevő alkalmazható árak elrejtése mellett felhasználói jogosultságként is beállítható, hogy a felhasználó nem láthat minden, a termékhez elérhető árat.

Nyomtatás előnézet XLS, MHT export
Nyomtatás előnézet XLS és MHT export funkciója a bizonylatok összetettsége miatt megszűnt.

Rendelések kezelése, postakönyv
Rendelések kezelése során a kiválasztott rendelések egy kattintással postakönyvre helyezhetőek.

Bizományos raktár, vevő árai
Bizományos raktárba történő raktárközi átadás esetén a bizományos vevő árai kerülnek felajánlásra.

Termékcímke lapméretek
Termékcímke tervezésekor lehetőség van az elfogadott, szabványos lapméretek közül is választani.

XLS export nagy adatmennyiség
XLS exportkor nagy adatmennyiség esetén (több mint 10000 cella) a rendszer a vágólapra másolást ajánlja fel az Excel export helyett.

Hibajavítás: HTML editor üresen
HTML editor üresen is tartalmazta a paragrafus HTMP tag-eket.

Hibajavítás: Díjbekérő védett raktárra
Raktár beállítással rendelkező termék díjbekérőn nem szerepelhetett.

Hibajavítás: Névjegy megjelenítése
Névjegy megjelenítése több bizonylatnál nem működött megfelelően.

Hibajavítás: Waberer’s raklapkísérő
Waberer’s raklapkísérőn nem jelent meg minden vevői szállítási információ.

Hibajavítás: Szűrőfeltételek mentése, címkék
A felhasználóhoz menthető szűrőfeltételek esetén a címkék nem kerültek elmentésre.

Hibajavítás: Vevői rendelés raktár
A vevői rendelések raktár adata nem került átvételre, amikor szállítólevél vagy számla készült belőle.

Hibajavítás: Termékcímke nyomtatás ablak módosítható mező fejléce
Termékcímke nyomtatás ablakon a módosítható mennyiség mező fejléce nem volt vastag betűvel szedve.

Hibajavítás: Irányítószámok, városok
Irányítószám törzsben néhány város nevében helyesírási hiba volt.

Hibajavítás: Villáminformációs panel beállítások
Villáminformációs panel beállítások ikonja bizonyos esetekben eltűnt.

Hibajavítás: Szállítói ajánlatkérő módosítások
Szállítói ajánlatkérő nyomtatványon: nem látható a sorrend, látható a tételcsoport megjegyzése és a beállított sorrend szerint jelennek meg a tételek.

Hibajavítás: Kiadható mennyiség múlt és jövő
A kiadható mennyiség nem számolta precízen a bizonylathoz képest jövőben, de a kiállítás napjához képest múltban kiállítandó készletmozgató bizonylatok kiadható mennyiség értékét.

Hibajavítás: Lista nyomtatás, kijelölt sorok összesítése
Lista nyomtatásakor a csak kijelölt sorok összesítése nem jelent meg.

Hibajavítás: Tételes listák, projekt és divízió szűrés
Bizonylatok tételes listáin a projekt és divízió szűrések nem működtek megfelelően.

Hibajavítás: Helyettesítés más mennyiséggel
Termék helyettesítés funkció nem vette figyelembe, ha a terméket egy másik termék 1-től eltérő mennyiségben helyettesít.

Hibajavítás: Termék-Szállítói kódok mátrix szűrése
Termék-Szállítói kódok mátrix szűrése bármely mezőre hibát okozhatott.

Hibajavítás: Boríték nyomtatás letiltása
Amennyiben a partnernek a boríték nyomtatás letiltásra került, a megerősítő ablak után mégis nyomtatott egy DEMO adatokkal feltöltött borítékot.

Symbol Tech 2012#1: VoIP

A 2012-es évre négy, a céget érintő változást ígértünk. Az első ilyen a most lezárult VoIP telefonközpont átállásunk. Kis lépésnek tűnhet az ügyfeleknek, de nagy lépés volt nekünk. A bejegyzésben részletesen le is írom, hogy miért.

Minden induló vállalkozás a kollégák, vezetők mobiltelefonjait használja kapcsolattartásra. Ez velünk is így volt. Az új kollégák is mobiltelefonokat kaptak, hiszen ez flottában olcsó, belső beszélgetés ingyen van. A weboldalra azonban nem szerencsés egy mobilszámot kirakni. Sokan a személyes kapcsolattartás lehetőségére hivatkozva teszik ezt. Mi amellett döntöttünk, hogy a kapcsolattartás stílusa legyen személyes, de a módja legyen céges!

10 évvel ezelőtt nem volt ritka, hogy a több száz-ezer Forintos könyvelő rendszerekhez lehetett hívni “A programozót”. Ő volt az ügyvezető, ő fejlesztett, ő szállt ki az ügyfelekhez. És ő is betegedett meg, amikor jött a tél. Így az egyszemélyes cég nem tudott működni.


Symbol Tech, mint cég

Mi a kezdetektől céges formában lépünk fel ügyfeleink előtt. Amikor a cégméretünk elérte a kritikus szintet, nem volt kétséges, hogy valamilyen központi rendszerben kell gondolkodni és a központi számot kell közzétenni. Évek óta jelen van a piacon a VoIP, mint megoldás. Sőt elárulom, hogy a mezei analóg vonalak is csak az első póznáig analógok, onnan digitális jeltovábbítással (tipikusan IP alapon) meg tovább a jel. Mi is a VoIP mellett tettük le a voksunkat!

A VoIP számos előnyt kínált nekünk azon túl, hogy lehet vele telefonálni:

1. Dinamikusan tudjuk bővíteni a mellékek számát. A kollégáink egy része soft-phone-t használ, azaz a számítógépre telepített hívásfogadó és indító programmal tudnak beszélgetni. Mint egy Skype kliens, de a céges telefonközpontra kapcsolódik.

2. Távmunka lehetőséget biztosítunk. Bárki, bárhonnan be tud lépni a saját soft-phone-jával a céges VoIP központba és helytől függetlenül a saját mellékén tud hívást fogadni és indítani. Ez a megoldás a külföldről való telefonálást is ingyenessé teszi (nincs plusz költsége, hogy a mellékemet épp külföldről csatlakoztatom a központhoz).

3. Nem kell vezetékezni. A meglévő hálózati infrastruktúra (100MB/1GB, épületen belül üveg) kiszolgálja a VoIP igényeket, nem kell telefonvezetékeket kihúzni.

4. IVR. A hangos menü, azaz a kellemes hang, amely felsorolja a választható menüket a VoIP mellékterméke. Enélkül szinte nem is árulnak VoIP megoldást. Kihasználtuk és elkülönítettük 1-4-ig az üzletágakat. A hang tulajdonosa Moser Károly.

5. Hívásrögzítés. A marketingeseink a hívások tartalma alapján tanácsokat tudnak adni a kollégáknak, hogy milyen módon finomítsák a mondanivaló jellegét, hangszínét. Erre eddig nem volt lehetőségünk. A rögzített hívások az ügyfelekkel való vitás esetek rendezésére is alkalmasak (eddig nem volt ilyen igény, ne is legyen rá szükség)

 

Szabvány ide vagy oda, voltak buktatók

Hiába szabvány az egész világ, a VoIP bevezetése hónapokat vett igénybe. A hangátvitel elég érzékeny. Speciális router (egyik hálózati elemünk) kellett hozzá, hogy a beszélgetések ne szakadjanak meg, ne akadozzon az ügyfél hangja. A U**-s hálózatból nem lehetett melléket választani, mert annyira nem SIP kompatibilisek a csomagjaik. Ezt is megoldottuk, de sok időbe telt.

 

Milyen előnyökkel jár még a VoIP?

Nem is mi lennénk, ha nem indulna be a fantáziánk egy digitális eszköz láttán. A LAB-os kollégák gyorsan meglátták benne a lehetőséget: “A telefon kiírja az ügyfél számát, de vajon ki lehet ez az ügyfél és milyen terméket vásárolt nálunk?”. Pár nap alatt integrálták a bejövő hívásokat (mellékekre bontva) képernyőn megjelenítő Symbol Ügyvitel kiegészítőt. Az értékesítés vagy az ügyfélszolgálat körben-forgó csengetése közben lehet látni, hogy melyik ügyfél hív minket, milyen Symbol Ügyvitel terméke van, mennyi a kintlévősége és érvényes-e még a termékkulcsa. Sőt, az értékesítők nem fogják az ügyfelet egymás között kapcsolgatni, mindenki tudja, hogy melyik ügyfelet ki “szokta felvenni”.

 

Nem kell ódzkodni!

Sokuknak lehet rossz tapasztalata az IVR-ekkel kapcsolatban, de a választható menü kevesebb átkapcsolást jelent, mai kornak megfelelő ügyfélirányítást valósít meg. A Symbol Tech egyre magasabb szintű ügyfél kiszolgálásra törekszik, ennek első lépése a céges szintű fellépés és az IVR.

Elindult a Symbol Tech Blog

Weboldalunk átalakításával egy időben cégünk kommunikációs platformjai is átalakulnak. A weboldalunk mellett ebben a blogban fogjuk megjelentetni a céggel, program változásokkal és egyéb eseményekkel kapcsolatos bejegyzéseket.

A blogot többen szerkesztik, ennek megfelelően a hangvétele változatos lesz.

 

A blog stílusának és kinézetének kiválasztásakor szempont volt, hogy a mára divatossá vált tábla számítógépeken is olvasható, élvezhető legyen a megjelenés.