Program frissítése vállalati környezetben

Vállalati környezetben a program telepítése másképp alakul, hiszen több felhasználóról, nagyobb adatbázisról beszélünk. Ilyenkor a Program frissítése bejegyzésben leírtakon kívül az alábbi lépéseket kell megtenni.

Firebird adatbázis kezelő telepítése

Ahogy azt már a telepítési tudnivalók között is említettük, a Symbol Ügyvitel szoftverei Firebird adatbázis kezelő szervert használnak, így ennek telepítésére is szükség van a program kifogástalan működéséért. A következő bejegyzésben a Firebirddel kapcsolatos tudnivalókat részletezzük.

Program frissítése

/
Rendkívül szorgalmas fejlesztő csapattal rendelkezünk, ennek köszönhetően a Symbol Ügyvitelben meghatározott időközönként új verziók jelennek meg, melyek számos fejlesztést tartalmaznak az esetleges hibajavítások mellett. Jelen bejegyzésben az új verziókra való frissítés lépéseit írjuk le részletesen.

Program telepítése

Érdeklődőink számára lehetőséget biztosítunk programunk kipróbálására, tesztelésére. E célból honlapunkról letölthető a program DEMO verziója, melynek segítségével az összes funkciót kipróbálhatják leendő partnereink, így bizton állíthatjuk a vásárlás folyamán, hogy nem árultunk zsákbamacskát. Jelen bejegyzésben a DEMO verzió különböző módokon való telepítésének lépéseit írjuk le.

Cégadatok beállítása

A Symbol Ügyvitel első indításánál különféle adatokat kér a rendszer, melyeket a későbbiekben felhasznál a tesztelés vagy éles számla kiállítás folyamán. Ezeken a lépéseken mindenképpen végig kell menni, amennyiben a DEMO változatba szeretnénk megkezdeni a tesztelést, vagy a már megvásárolt programot szeretnénk élesíteni, esetleg termékkulcs frissítésről van szó. Ilyenek a céges adatok is, melyeket egyszer kell csak megadni, a későbbiekben csak a változást kell rögzíteni.