Mikor, kivel, mit beszéltem? És mit ígértem neki? Ez a már CRM.
Mikor, kivel, mit beszéltem? És mit ígértem neki? Ez a már CRM.
Symbol Ügyvitel rendszerünk elsődleges célja, hogy lefedjük a kereskedelmi folyamatokat az első telefonhívástól kezdve a sikeres üzletkötésen át a termék átadásáig. Ehhez elengedhetetlen, hogy az érdeklődőket is nyilvántartsuk, tudjuk, hogy kivel és mit beszéltünk. Hiszen az érdeklődőkből lesznek a vevők.
Az újdonságként megjelent CRM modul ezen céloknak eleget tesz, sőt ennél sokkal többre is képes. Ön partnerkapcsolatait rögzítheti a rendszerben, megjelölve a beszélgetés tárgyát, témáját, a szóba került termékeket. A partnerkapcsolat rögzítésekor azonnal lehetőség van további teendők rögzítésére is.

Ezek a teendők szólhatnak saját magunknak, de ezáltal akár feladatokat is kioszthatunk kollégáinknak. A teendőkre emlékeztető ablak figyelmeztet, hogy véletlenül se felejtsünk el valamit, amit megígértünk. A tetszőleges részletességű naptár nézetben pedig visszanézhetjük, hogy mikor, kivel és mit beszéltünk.
Ha kíváncsi rá, hogy CRM modulunk miként könnyíti meg az Ön munkáját is, töltse le DEMO verziónkat és próbálja ki élesben!
További újdonságok


Ossza meg velünk véleményét itt:



Symbol Ügyvitel v1.86 DEMO


Kapcsolat
Hívja ügyfélszolgálatunkat
(06-1) 769-1544
 
vagy közvetlenül értékesítőinket
 (06-20) 775-7830
 
 
QR: Fényképezze le
 
Kérjen Skype segítséget
symboltech
 
Írjon levelet