Azért kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi

A szoftveriparban nagyon gyorsan történnek a dolgok! Ezeket a lufikat a bulvárhírek is fújják, de alapvetően a sebesség elképesztő. Ha valaki tavaly nem volt szabadságon és idén vesz ki egyben 4 hetet, akár le is maradhat egy új programozási nyelv vagy felület bevezetéséről. És handicap-pel indul.

 

Minden napra egy platform

Napról napra jönnek az újabb hírek a különböző platformokról. Andorid, iOs, iPhone 3,4,5,6…, majd ugyanez iPad-ből is. És a felfogás szerint ezeken az eszközökön mind meg kell jelenni. Mert nem a szoftver gyártója, hanem a vevő dönt, hogy milyen eszközt vesz. És arra követeli is az alkalmazását.

App-okból áll a világ is?

Apropó, APP-ok

Az APP-ok világát éljük. Kicsit, könnyű, olcsó, gyorsan elkészíthető, ingyen van (általában). Az egyszerű embernek pedig a világképe átalakulhat és azt gondolhatja, hogy majd sok-sok app-ból épít egy irodát magának. Másik app-okból pedig bejárónőt, a harmadik napon pedig egy komplett családot.

Elhisszük, mert el akarjuk hinni, hogy app-okból fel tudunk építeni egy céges infrastruktúrát. Kell egy határidő-app, egy naptár-widget, egy rss-app a hírek miatt, google-app a weboldalam karbantartásához, egy mail-app, hogy legyenek bejövő leveleim, majd egy office-app, hogy a doksikat meg tudjam nyitni. Ebből csak ambiciózus kisfiúk színes játszótere lesz, de nem cég.

App-ok közötti kattintgatásból nem lett még olyan cég,
ami előállít valamit, fontos gazdasági szereplője lesz a társadalomnak
és egyáltalán viszi majd valamire.

Arra jó, hogy az esti TV nézés helyett (családok 60-70%-a tölti ezzel az idejét!) tapogassuk az Android vagy az iPhone kijelzőjét. Semmi több. Szvsz.

 

És ezeknek mind van egy külön-külön platformja

Mindent szabványosítunk. Kivéve a platformokat. Nem is vagyok ellene annak, hogy mindenki a saját ötleteit piacra dobja. Majd a nagyközönség kideríti, hogy melyik a “nyerő”. Sőt, nincs is nyerő, csak kedvenc van. Mindenkinek más. És ez a szokás szüli a hurrá-programozókat!

 

Kuplung szerint ebben van a bót…

Sok hurrá-programozó képezte ki magát. Sok O’Reilly könyv született a témában, 21 nap alatt sikerült mindenkinek Android és iOs programozóvá képeznie magát. Mert “Kuplung szerint ebben van a bót” (Papírkutyák, 2008). És itt gondolkoztam el azon, hogy mivé lesz a programozás, ha a PHP-s utat folytatjuk és minden program lefordul, amiben a pontosvesszőket (sorok végét lezáró karakter) jó helyre tettük. Talán mindannyian ismerjük a PHP-nek hívott webes játszóteret, amelyben csak nemrég (pár éve) jelent meg egyáltalán az objektum-orientáltság. De ez akkor is csak egy script-nyelv.

 

De mégis találtam valami újat

Már kezdtem világvége hangulatba kerülni, amikor rátaláltam. HTML5 (WebKit) böngészőkre optimalizált, webes (nem app-os!), érintőképernyős működést előtérbe helyező JS keretrendszer. A JavaScript nem is lényeg, mert nem látom. Helyette MVC (Model+View+Controller) elveken működő valódi keretrendszer. Komponensekből építkezhetek, tároló, megjelenítők vannak és csak azok vannak. Na és némi JS kód. Ami persze script jellegű, azaz mindig lefut csak nem azt csinálja, amit szeretnék. De mégis lehet(ett) rá építeni. Elkészült a Symbol Touch framework.

 

Érints meg!

A Symbol Touch framework egy nagyon vékony réteg, amely a SyX-ek által megvalósított webszerverben fut. Nem kell hozzá Apache vagy IIS. Elég a Symbol Touch SyX. És máris megjelenik az érintőképernyőn (Android tablet, iPhone, iPad) az ügyvitelnek egy része. Az a rész, amely kattintható, tapogatható. Bizonylatot nem tudok érintéssel kiállítani, de cégvezetőként meg tudom nézni, hogy…

? ? ?

…és ez legyen titok. A hivatalos bejelentésig még várni kell ezzel. Csak a neve van meg: Symbol Touch